Látogatók Központunkban

Vendégeink voltak a Győr Szigeti Nyugdíjas Klub vidám csapata! Egyrészt megtekintették a Neumann János Informatikai Karon az IT Evolúció kiállítást Kutor László, a tárlat létrehozójának vezetésével. A kibővített kiállítás az információs forradalmakat kiváltó találmányok kiemelkedően fontos és magyar vonatkozású tárgyait mutatja be – a vendégek olyan ritkaságokat is kipróbálhattak, mint egy fénylámpa, és szikratávíró. A program másik eleme az Egyetemi Kutató és Innovációs Központon belül működő Beyczy Antal iRobottechnikai Laboratórium (BARK) meglátogatása volt, ahol kutatók és hallgatók közérthetően mutatták be a az orvosi robotrendszereket, speciális 3D nyomtatót. A Cruzer szerviz-robot hatalmas sikert aratott – a visszajelzések alapján a közel 80évesekből álló csapat nagy élvezettel hallgatta végig az előadásokat.