EKIK részvétel a Science Expón

A világ egyik legjelentősebb tudománypolitikai konferenciája, a Tudományos Világkonferencia (World Science Forum) részeként 2024. november 21-23. között zajlott a Kulturális és Innovációs Minisztérium szervezésében megvalósított hazai Tudományos Expo (Science Expo 2024). Az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központja és BioTech Kutatóközpontja képviselte sikerrel egyetemünket ezen a Szépművészeti Múzeumban megrendezett rangos rendezvényen. A rendezvény célja, hogy közérthetően, látványosan és széles közönségnek mutassa be a magyar tudomány, kutatás és tehetséggondozás kiemelkedő eredményeit. Az eseményt több neves egyetem és kutatóintézet szervezte közösen, kiemelve a tudományos közösség összefogását és együttműködését.

Az Óbudai Egyetem célja ezen eseményen az volt, hogy bemutassa a legújabb tudományos és technológiai fejlesztéseinket, és lehetőséget biztosítson a tudomány iránt érdeklődők számára, hogy közelebbről megismerkedhessenek a legfrissebb innovációinkkal.

A BARK laborból kiállított SlideBot robot, amely a patológiai üveglemezek manipulálására alkalmas, szemlélteti a robottechnológia egyik alkalmazási lehetőségét az orvostudományban. A BioTech Kutatóközpontból pedig a PathoVR ( www.pathovr.com ) nevű digitális pathológiában alkalmazott rendszert állítottuk ki, amely lehetővé teszi a patológiai minták interaktív megtekintését egy VR környezetben. Az érdeklődőknek lehetőségük volt a PathoVR-t rendszert akár élőben is kipróbálni.

Az esemény három napja alatt rengeteg látogató fordult meg a standunknál, a legkisebbektől kezdve az idősebb korosztályig. Külön örömünkre szolgált, hogy a Semmelweis Egyetem és az Országos Onkológiai Intézet csapataival közösen mutathattuk be fejlesztéseinket. A folyamatos előadások és kerekasztal beszélgetések, amelyek a múzeum különböző termeiben zajlottak, tovább emelték a rendezvény színvonalát.

A rendezvény fénypontja kétségtelenül Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató előadása volt, amelyre péntek este került sor. Az előadás hatalmas érdeklődést váltott ki, és nagy tömegeket vonzott.

A Science Expón péntek este gálavacsorát tartottak, amely lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy informálisan beszélgessenek és tapasztalatot cseréljenek. Az esemény összességében sikeres volt, és egyetemünk méltón képviselte magát ezen a rendezvényen.

Köszönjük mindenkinek, aki meglátogatta standunkat és érdeklődött a bemutatott technológiák iránt. Reméljük, hogy a jövőben is számos hasonlóan inspiráló rendezvényen találkozunk, ahol bemutathatjuk legújabb fejlesztéseinket és közösen előmozdíthatjuk a tudományos fejlődést.

Prof. Dr. Kövecses József az Óbudai Egyetemen: Innovatív megoldások a dinamikai rendszerek és robotika terén

Prof. Dr. Kövecses József, a McGill Egyetem Gépészmérnöki Tanszékének professzora és a CIM (Center for Intelligent Machines) Alkalmazott Dinamika Csoport vezetője szemináriumot tartott az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központjában 2024 november 19-én. A rendezvényen a professzor saját kutatási területét és legújabb eredményeit mutatta be. Az előadás központjában a dinamikai rendszerek vizsgálatának legújabb fejleményei és ezek gyakorlati alkalmazási lehetőségei álltak.

Az előadás fő témája a dinamikai rendszerek modellezése és irányítása volt, különös tekintettel a robotikai alkalmazásokra. Részletesen bemutatásra került, hogyan lehet pontosan modellezni a komplex mechanikai rendszerek viselkedését, valamint milyen módszerekkel tehetők a szabályozási folyamatok hatékonyabbá és stabilabbá. Ezek a kutatási eredmények kiemelkedően fontosak a robotok valós idejű irányításában, illetve a gyorsan változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodásuk során, ahol a gyors és megbízható döntéshozatal elengedhetetlen.

Az előadás foglalkozott a haptikus rendszerek fejlesztésével, valamint az ezekhez használt modellezési és szimulációs módszerekkel egyaránt. Ezek a technológiák lehetővé teszik az erő-visszacsatolást, amely jelentősen javítja az emberek és robotok közötti interakciók minőségét. A szeminárium során kialakult beszélgetés folyamán felmerült a haptikus rendszerek orvosi robotikában történő alkalmazása is.

Az előadás érthető és tudományosan megalapozott formában mutatta be, miként épülnek be ezek az alapkutatási eredmények a gyakorlati alkalmazásokba, illetve, hogy a dinamikai rendszerek modellezése és optimalizálása nemcsak a robotikában, hanem az ipar, az orvostechnológia és más kutatási területek fejlődésében is kulcsszerepet játszik. Az előadáson résztvevő kutatók és hallgatók számára a saját kutatásukra és projektjeikre nézve is előrevezető beszélgetés alakult ki, mivel az újonnan megismert módszerek mentén új megoldásokra, új szemléletmódra nyílik lehetőség.

Japán delegáció látogatása az Óbudai Egyetemen

A Japán Gunma Prefektúra kormányzója, Yamamoto Ichita és üzleti delegációja, valamint Takasaki város küldöttsége tett látogatást a napokban az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központjában (BARK) az EIT Health szervezésében. Céljuk a nemzetközi jó gyakorlatok megismerése volt.

A kormányzó lelkesen számolt be blogján a látogatásról: „Az Óbudai Egyetem Robotikai Központja a robotikai kutatás csúcsára tör, mind Magyarországon, mind nemzetközi téren. Számos európai kutatási projekt és nemzetközi tudományos partnerség részese, miközben az EIT tagjaként is kiemelkedik. Különösen elismerésre méltóak a mesterséges intelligencia és az automatizálási technológiák terén végzett munkáik. A központban öt különféle projektet mutattak be kutatóik, melyek közül a mezőgazdasági AI alkalmazások különösen ígéretesnek tűnnek, a Gunma megyében való megvalósítás szempontjából is. A fiatal kutatók energikus jelenléte igazán inspiráló volt számomra, ami sajnos „hiánycikknek” számít a japán egyetemeken.”

Prof. Dr. Galambos Péter a látogatás kapcsán elmondta: „A küldöttség olyan nemzetközi jó gyakorlatokat keresett, melyeket otthon is alkalmazni tudnának. Nagyon érdeklődő és aktív csapatot fogadhattunk, akik betekintést nyertek a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ kutatásaiba, valamint az ebből származó startup ötletekbe és az Initium Zrt. üzleti modelljébe.”

A küldöttség tagjainak Prof. Dr. Galambos Péter innovációért felelős rektorhelyettes és Prof. Dr. Haidegger Tamás, az Initium Zrt. vezérigazgatója mutatta be az Óbudai Egyetemen folyó kutatásokat és innovációs elképzeléseket.